A weboldal, honlap készítésről

Ahhoz, hogy ideális esetben mind Önnek és cégének, mind a célközönségének tetsző, megfelelő és jól használható, a keresők által is megtalálható honlapot készíthessek, a következőket ajánlom figyelmébe.

Amikor a látogató meglátja az Ön honlapját, néhány másodpercen belül eldönti, hogy marad, vagy továbblép. Így nem vitás, hogy az első benyomásnak rendkívül fontos szerepe van. Ha nem közlünk fontos, azonnal befogadható információkat az első oldalon, jó eséllyel szalasztottuk el a potenciális vevőnket.

A rengeteg honlap közül csak akkor tudunk kitűnni, ha egyedi megjelenést biztosítunk magunknak. Ezt egy átfogó arculattervezéssel tudjuk elérni, ahol arra kell törekedni, hogy cégének világosan megkülönböztethető, a célközönség igényeinek, elvárásainak megfelelő grafikai látványt biztosítsunk az Ön elképzeléseit, ötleteit ötvözve sok éves tapasztalatommal és szakértelmemmel. Így az Ön bizonyára kiváló terméke, vagy szolgáltatása már az első oldalon felkelti a honlap látogatójának figyelmét.

Sokan úgy gondolják, hogy elég egy honlapot elkészíttetni és már adják is egymásnak a kilincset a vevők. Persze erről szó sincs, hiszen arról, hogy a weboldal felkerült a világhálóra, egyenlőre csak Ön tud. A megfelelő marketing itt is elengedhetetlen.

Ennek érdekében Önnek a weboldal elkészülte után a hagyományos — például a nyomtatott sajtóban megjelenő — reklám lehetőségeket kell igénybe vennie, illetve pl. partnereket kell találnia az interneten, hogy más honlapokon is megjelenhessen cége weblapjának reklámja.

Egy jó honlap megtervezésekor azon túl, hogy mit szeretnénk rajta megjelentetni, a hogyan is nagyon fontos. Ennek eldöntéséhez és az Ön igényeinek megismeréséhez vegye fel velem a kapcsolatot, írja le, hogy mit szeretne, és rövid időn belül ajánlatot adok Önnek.

 

WEBOLDALRA VAN SZÜKSÉGE?

SEGÍTEK!

VEGYE FEL VELEM A KAPCSOLATOT!

 

Kérjen ajánlatot!                              +36 30 29 26 993

 

Mielőtt dönt

Ha valaki honlapot szeretne készíttetni, a legtöbbször az az első kérdése hozzám: és mikor lesz kész?

A válasz nem egyszerű, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy mi és hogyan kerül a honlapra.

Ha minden együtt van - tárhely, domain név, fotó, szöveg, grafikai anyag és persze a pontos elképzelés -, akár 24 órán belül elérhető lehet a weblap. Ilyenkor alapinformációk és néhány kép, valamint egy kapcsolati oldal kialakítására van lehetőség elsősorban egy statikus oldalon, de akár egy alap Joomla oldal is elkészíthető ennyi idő alatt.

Ezen a ponton kell meggondolni, hogy mit választunk a lehetőségekből.

A statikus oldalak bővítése körülményes, és ha a megrendelő nem ért a honlapszerkesztéshez, minden változtatáskor szakemberre van szüksége. Ez pedig újabb költséget jelent, arról nem beszélve, hogy a naprakészség ilyenkor nem garantálható.

A tartalomkezelő rendszerekre épülő oldalak könnyedén, akár a tulajdonos által is frissíthetőek. Ez költségmegtakarítást és a mai világban nagyon fontos naprakész honlapot jelent.

Ezért ajánlom az általam használt Joomla CMS tartalom kezelő rendszert leendő honlapjához is: a rengeteg bővítménnyel minden igényt kielégítően testre szabható felépítéssel, könnyen átlátható és kezelhető adminisztrációs felülettel, valamint az Ön igényeihez, cége, vállalkozása arculatához igazított kinézettel.

Tehát ne döntsön elhamarkodottan! Van, amikor a drágább megoldás az olcsóbb!

 

Hogyan tervezzünk honlapot?

Domain név

A jól megválasztott honlapcím aranyat érhet. Ha jól bevezetett márkanevünk van, használhatjuk domain névként. Ha újak vagyunk a piacon, vagy tevékenységünk indokolja, szerencsésebb lehet egy beszédes honlapcím, ami kifejezi, hogy mit csinálunk, mivel foglalkozunk. A honlapkészítés első lépéseként segítek kitalálni a domain nevet, és leellenőrizni, hogy szabad-e még a kiválasztott név.

Tárhely

Ma már a tárhely-szolgáltatók legnagyobb része korrekt ár-érték arányt nyújt, de mindig érdemes megnézni a mögöttes tartalmat. Az általam készített honlapokat elsősorban a Joomla! tartalomkezelő rendszer segítségével építem, ennek működéséhez adatbázisra van szükség. Az adatbázis beállítástól függ, hogy az épített rendszer minden eleme megfelelően fog-e működni. A hpdesign.hu a Tárhely.eu tárhely-szolgáltató szervereit használja és ajánlja. Amennyiben a hpdesign.hu bármelyik szolgáltatását választja, díjtalanul segítek az ügyintézésben.

Téma és cél

A munka elején meg kell határozni a honlap témáját és célját. Másképpen kell gondolkodni, ha Ön gyermekruhát készít, és másképpen ha teherfuvarozó. Más lesz a honlap szerkezete, ha csak bemutatni kívánja termékét, szolgáltatását, vagy közvetlenül értékesíteni is kívánja az interneten.

Célközönség

Meg kell határozni, hogy kihez akarunk szólni a honlapunkkal. Másképpen szólunk a fiatalokhoz, mint az idősebbekhez, egész másképpen a nőkhöz, mint a férfiakhoz. Más a hangnem, ha diákokhoz szólunk és más, ha üzletemberekhez, más ha motorosokhoz és más, ha autósokhoz. Ha fiatalok a célközönség, a témától függően lehet színes, vidám, játékos a stílus, de ha az üzleti életben akarunk érvényesülni, konzervatívabb, komolyabb hangvételre lehet szükség.

Arculat

A honlap témája és célközönsége határozza meg, hogy milyen stílusú arculatot kell kialakítani. Ha már van a cégének, vállalkozásának arculata, emblémája, akkor azt kell alkalmazni az új honlapon is, ha pedig nincs, akkor a téma és a célközönség meghatározása alapján Önnel közösen alakíthatjuk azt ki. Erről bővebben itt olvashat.

Konkurencia

Nem árt tisztában lenni azzal, hogy a konkurencia mit kínál. Egyrészt tanulhatunk tőlük, másrészt látva az ő kínálatukat, módunk van olyasmit nyújtani, amit csak mi tudunk. Ma már nem egyszerű ez, de ha nem ismerjük a konkurenciát, esélyünk sincs jobbnak lenni náluk. Mérjük fel a hasonló tevékenységet folytatók honlapjait és az ott szerzett tapasztalatokat kamatoztatva tervezzük a sajátunkat.

Felépítés

Az áttekinthető, jól felépített honlap fél siker. A legfontosabb, hogy a látogató egyből megtalálja, amit keres. Először belépve a honlapra senki nem kíváncsi arra, hogy a cég mikor alakult, és milyen buktatók, vagy sikerek kísérték eddigi útját. A néző a termékre, szolgáltatásra kíváncsi, és ha felkeltettük érdeklődését, talán majd megnézi, hogy kik is vagyunk. Fontos azt is eldönteni, hogy magunk akarjuk adminisztrálni a honlapot vagy nem.

Kereső- és kulcsszavak

Az internetes keresők kulcsszavak alapján találják meg honlapunkat, és ezek relevanciája alapján rangsorolják a találati listán. Ezek a kulcsszavak a néző számára láthatatlanok, és nem is fontosak, annál nagyobb jelentősége lehet a honlapunk sikerében. A kulcsszó listát a tevékenység és célközönség ismeretében segítek összeállítani, de Ön is elgondolkodhat: vajon milyen szavakat írna be a keresőbe, ha a saját honlapját akarná megtalálni?

Határidő

Bizonyára van elképzelése arról, mikor szeretné az elkészült honlapot használatba venni. Ha ez az időpont nagyon közel van, és a feltöltendő anyag mennyisége ezt indokolja, érdemes a feladatokat rangsorolni. Ha nagyon gyorsan szeretné a honlapot elérhetővé tenni, először az alapinformációkat tegyük közzé, majd a felállított rangsor alapján egymás után a többit. Így a honlapot megtaláló néző nem távozik információ nélkül, és ha még tudatjuk is vele, hogy később frissül a honlap, vissza is fog térni.

Költségkeret

Egy nagyobb weboldal építése nem olcsó dolog, de nincs is mindenkinek szüksége bonyolult honlapra. Költségkeretének ismeretében igyekszem a lehető legjobb ajánlatot adni Önnek. Fölösleges pénzkiadásra ne hagyja magát rábeszélni, a távolabbi célok pontos ismeretében döntsön, sok pénzt spórolhat meg!

 

Domain regisztráció és tárhely igénylés

Weboldal készítéséhez szükség van egy névre, ami alapján megtalálják az Ön honlapját a világhálón, ez a domain név. Valamint kell egy hely, ahol tárolják az Ön weboldalát, ez a tárhely.

A domain regisztrációt és tárhely igénylést kérésére díjmentesen vállalom, amennyiben szerződést kötöttünk honlap készítésére.

Amennyiben Ön szeretne tájékozódni, tekintse meg a hpdesign.hu által használt és ajánlott Tárhely.eu szolgáltatásait.

Domain név regisztrálása előtt győződjön meg arról, hogy az Ön által választott név szabadon használható-e. A domain.hu oldalon leellenőrizheti.

Mielőtt tárhelyet választ, vegye fel velem a kapcsolatot, szívesen adok tanácsot: a legkisebb tárhely olcsó, de azért mindenre nem jó; a drágábbak pedig esetleg fölösleges kiadást jelenthetnek, ha nem jól választ.

 

Karbantartás

A tartalomkezelő rendszerre épülő honlapok kezelése viszonylag egyszerű, én is ilyen Joomla alapú honlapokat készítek.

Azonban nem biztos, hogy Ön szeretne ezzel foglalkozni, ezért ha kéri, vállalom az általam készített honlapok karbantartását. Ez Önnek kényelmes, és biztos lehet benne, hogy a frissítés szakszerűen történik. Az esetek 99%-ban 24 órán belül felkerül az oldalra a friss tartalom, amiről kérésre e-mail értesítést küldök a honlap tulajdonosának.

A karbantartás díja a szerződés tartalmától függ, minimális ára 5000 Ft/hó.

 

Hogyan tudok rendelni?

A menüsor Ajánlatkérés pontjára kattintva ér el egy űrlapot, ahol leírhatja, hogy mire van szüksége. Az űrlap elküldése semmilyen kötelezettséggel nem jár, néhány napon belül árajánlatot kap. Ennek elfogadása után kerül sor szerződéskötésre.

 

Mikortól lesz elérhető a honlapom?

Minden esetben tartom a szerződésben megjelölt határidőket. A határidők attól az időponttól számítandók, amikor a minimális feltételek teljesültek a honlapkészítés elkezdéséhez.

 

Milyen minimális feltételek teljesülése szükséges a honlapkészítés elkezdéséhez?

  • domain név,
  • tárhely,
  • szöveges tartalom,
  • képi tartalom.

A gyors megjelenéshez elég ennyi, azonban komolyabb elképzelés esetén egy átgondoltabb tervezés szükséges, amikor már egy arculattervvel is rendelkezni kell, vagy el kell készíteni azt.

 

Hogy lehet saját domain nevem?

Ha domain nevet szeretne, regisztráltatni kell. Szerződéskötés esetén díjtalanul vállalom az ügyintézést, csak a domain árát kell kifizetnie a szolgáltatónak.

 

Kell tárhelyet rendelnem?

Igen, ha honlapot szeretne készíttetni, azt valahol tárolni kell. Ha van már domain neve, azt át lehet kérni, ha még nincs, akkor érdemes az új tárhelyére regisztráltatni. A tárhely ügyintézését szerződéskötés esetén díjtalanul vállalom, csak a tárhely fenntartásának költségeit kell kifizetnie a szolgáltatónak.

 

Mennyi idő a domain regisztráció?

Elvileg akár egy-két nap alatt elkészül. Aktiválás az ellenérték kiegyenlítése után történik meg.

 

Jár e-mail cím a domainhez?

Igen, az általam használt és ajánlott tárhelyen minden esetben jár a domain-hez e-mail cím. Az igényelt tárhely nagyságától függ, hogy mennyi.

 

Megjelenik a keresőkben a honlapom?

Igen, de ennek érdekében legalább egy minimális keresőoptimalizálást is el kell végezni, amit a megrendelő segítségére is számítva minden esetben elvégzek, és amit tartalmaz a szerződés szerinti ár is.

 

Milyen plusz költségekkel kell számolnom?

A honlap elkészítésének szerződés szerinti árán, a domain név és tárhely szolgáltatónak kifizetendő árán kívül nincs más költsége.

Lehetősége van azonban egy havi átalánydíjas szerződés kötésére, amennyiben a weboldal karbantartását, frissítését nem Ön szeretné végezni (lásd feljebb!).

 

 

 

Logó vagy embléma tervezés, arculati színek és betűk meghatározása.

50.000 Ft-tól

 

 

 

 

Egyoldalas bemutatkozó honlap induló vállalkozásoknak, rövidebb kampányokhoz.

60.000 Ft-tól

 

 

 

 

LOGÓ + névjegykártya, boríték, levélpapír tervezése az egységes megjelenés érdekében.

120.000 Ft-tól

 

 

 

 

Joomla alapú, felhasználóbarát, könnyen kezelhető, reszponzív, keresőoptimalizált weboldal.

110.000 Ft-tól

 

 

 

 

Nyomtatott vagy online kiadványok tervezése, készítése.

8.000 Ft/órától

 

 

 

nagyarculat

 

KISARCULAT + weboldal terv, közösségi média felületek, kiadványok, reklámtárgyak, stb.

160.000 Ft-tól

 

 

 

 

KISARCULAT + ALAP WEBOLDAL a korszerű megjelenés érdekében költséghatékonyan.

190.000 Ft-tól

 

 

 

Az évek során szerzett tapasztalataim alapján nyugodt szívvel mondhatom, hogy két egyforma munka nincs.

Ezért az itt feltüntetett - egyébként ÁFA-mentes, bruttó - árak tájékoztató jellegűek, a megrendelés részleteitől függően változhatnak.

Pontos árajánlatért kérem, vegye fel velem a kapcsolatot!